Panaweb Stúdió Kft.
| A mai napon, eddig 189 megnyitás volt az oldalon.
SÜLYI PÉTER SZAKMAI ÉLETRAJZA

Szövegíró, dramaturg, rendező, közösségfejlesztő
Budapesten született, 1950. augusztus 10-én.

1973-ban tanári diplomát szerez a Budapesti Műszaki Egyetemen, néhány évig mérnökként dolgozik a Magyar Televíziónál.

A hetvenes évek elejétől ismert dalszövegíró, az Omega együttes legtöbb lemeze a nevéhez fűződik.

Elvégzi a MAFILM két éves Forgatókönyvírói Kollégiumát.

1978-ban egy zenés gag-film forgatókönyvírójaként sikert arat a televízióban („EgymillióFOLTOS hangjegy”), mérnöki státuszát feladva előbb rendező asszisztens, majd szerkesztő, később dramaturg lesz a televíziónál.

1987–től a Magyar Televízió Fiatal Művészek Stúdiójának művészeti vezetője.

Első filmrendezésével ("Mozgóképek Bartókról" - 1988) számos hazai és nemzetközi díjat nyer (Budapest, Brüsszel, Sydney, Montreal, Locarno). Ismertebb kisfilmjei a „Közjáték” sorozat számára készültek Hamvas Béla és R.M. Rilke írásaiból. Televíziós játékfilmje, az „Itt a földön is” az 1994-es filmszemle programján szerepel.

A kilencvenes évek elején érdeklődése az Őrség felé fordul, ahol civil kezdeményezések elindítója lesz.

1993-ban létrehozza az Őri Alapítványt Őriszentpéteren, művészeti, pedagógiai és környezetvédelmi céllal.

1994-ben "VIRÁGZÁS NAPJAI" címmel művészeti fesztivált alapít ugyanott, zenei, képzőművészeti, színházi és filmes eseményekkel. Irányításával a fesztivál azóta minden évben Pünkösdkor újra megrendezésre kerül az Őrségben.

1995-ben szerkeszti és kiadja az Őrségi Kalendárium című negyedéves folyóiratot, létrehozza a SzerkesztŐrség elnevezésű média csoportot az Őri Alapítványon belül.

1996-ban „Gondolkodó együttlét” címmel két napos, hétvégi kurzusokat indít az Őrség különböző településein a hazai tudományos és művészeti élet ismert képviselőinek részvételével.

1996. decemberében hagyományos karácsonyi játékot rendez amatőr színjátszókkal az Őrség egyik kistelepülésén, Kercaszomoron. A kezdeményezés kibővül és öt éven át újabb
előadásokra kerül sor több őrségi faluban (Ispánk, Kisrákos, Őriszentpéter, Szatta) és a környező városokban (Szombathely, Szentgotthárd).

1997-ben létrehozza Vas megy első teleházát Őriszentpéteren, egy műemlék jellegű malom épületben, amely azóta is a térség civil központjaként működik. (www.orsegitelehaz.hu)
Közösségi színterek kialakítása céljából további régi épületeket vesz használatba és lát el új funkcióval a vezetése alatt álló Őri Alapítvány. Egy istállóból születik a Pajtaszínház, takarmánytárolóból lesz a Játékszín elnevezésű fedett szabadtéri színpad, amely előadásoknak, koncerteknek, kiállításoknak, vásároknak ad helyet.

Kezdeményezésére létrejön az Őrségben és vidékén működő civil szervezeteket tömörítő Őrvidéki Civil Szövetség, amelynek elnöke1997-től.
 

1998-99-ben 13 részes sorozatot forgat a Magyar Televíziónak „Triangulum – az
Őrség és vidéke” címmel.

Tevékenyen részt vesz a magyar teleház mozgalom kibontakozásában.

1997-2000. között a Magyar Teleház Szövetség elnökségi tagja, 2000-től másfél éven át a szövetség főtitkára.

2001-ben „Húsleves és mandarin” címmel színpadi adaptációt ír és rendez J.D. Salinger művéből, (ősbemutató: Virágzás Napjai 2001 - Őriszentpéter, Pajtaszínház), az előadás a 2003-as Alternatív Színházi Szemle programján szerepel.

2002-ben - megalapítja a „HÉTRÉTORSZÁG – a szerek és porták fesztiválja” című,
tíz napos, térségi, összművészeti fesztivált, amely sajátosan az Őrségre szabva született, hogy bemutassa helyi értékeit, a csak itt létező portákat, lakóhelyeket és a bennük tovább élő tradíciót. A Hétrétország fesztivál azóta évente ismétlődik és bővül szlovéniai ill. ausztriai helyszínekkel. (www.hetretorszag.hu)

A Hétrétország fesztivál idején minden évben médiatábor működik az Őri Alapítvány szervezésében, amelyben oktatóként, személyesen is közreműködik.

A térségi civil média folyamatos megújítója az Őrségben, szerkesztésében és kiadásában sorra jelennek meg helyi újságok, folyóiratok (Őrségi Harangszó 1996, Őrvidéki Civil Tükör 1997-2001, Szentpéteri Krónika 2002-2004, Hétrétújság 2005-).

2003-2004-ben elkezdi kiépíteni egy leendő közösségi rádió önkéntesekből álló csapatát az Őrségben.

2004-ben elindul a Neil Young Sétány nevű zenei formáció, amelyben szövegíróként vesz részt. 2005. decemberében megjelenik az együttes első CD-je. (www.nys.hu).

2005-től a Magyar Fesztivál Szövetség elnökségi tagja, a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének ügyvivője.

2005. januártól, heti 20 órás adásidővel sugároz az általa alapított őrségi, kisközösségi rádió: a Triangulum Rádió, melynek főszerkesztője.

2006. március 15-én a Vas Megyei Közgyűlés kulturális tevékenysége elismeréséül kitüntető oklevélben részesítette.

2006-2009. között a Nemzeti Civil Alapprogram Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiumának választott tagja.

2008. márciustól a Nemzeti Kulturális Alap Kiemelt Kulturális Programok Szakmai Kollégiumának tagja 2011.dec.31-ig.

2009-től a SZÖVETSÉG az Életen Át Tartó Tanulásért Egyesület elnökségi tagja.

2010-ben Közösségi Kulturáért díjat kap.

2010-ben megkapja a Kultúraközvetítők Fehér Rózsa Díját.

2011. júniustól az NCA megszűnéséig (2011.dec.31.) a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsának tagja.

Sülyi Péter elnökségi tag, tagozat vezető, rendezvények debrecen, programok debrecen, debrecen kiállítások, debrecen színház, moziműsor debrecen, családi programok debrecen, aktuális programok debrecen, hétvégi programok debrecen

Szerző: Veres Tamás

KERESÉS (kulcsszóra):






Fesztivál helyszínek:




Partnereink:


Facebook:


MAGYAR FESZTIVÁL SZÖVETSÉG
Levelezési cím: 1056 Budapest, Váci utca 78-80.
Telefon:  06 30 336 8211
E-mail: fesztivalszovetseg@fesztivalszovetseg.hu

REGIONÁLIS IRODA:
6722 Szeged, Jósika u. 2.
Tel.: 06 62 424 425, Fax: 06 62 424 567
E-mail: szeged@fesztivalszovetseg.hu









 
85