Panaweb Stúdió Kft.
| A mai napon, eddig 1094 megnyitás volt az oldalon.

Sokak számára ismerős tény már, hogy a Magyar Fesztivál Szövetség mint Nemzeti Csomópont (Local Hub) vesz részt az Európai Fesztiválok Szövetsége (EFA) által éltre hívott EFFE programban.

Az idén induló harmadik szakasz, az újabb kétéves minősítési időszak hozott néhány újítást az eddig megszokottakhoz képest. Az EFA létrehozott egy összeurópai fesztiválkatalógust, amely elsősorban a művészeti fesztiválokat, vagy a jelentős művészeti tartalommal bíró fesztiválokat tömöríti Európa szerte, ez lett a festivalfinder.eu. Az új eszköz létrejöttével picit megváltoztak a kiválasztási folyamat lépései is, azon túl, hogy egyfajta stratégiai változást is előjelez.

Az idei évtől minden fesztiválnak először a festivalfinder.eu-n kell regisztrálni ahhoz, hogy majdan a minősítésért folyamodhasson. A Magyar Fesztivál Szövetség és tagjai azonban szerencsés helyzetben vannak, mert idehaza több mint tíz éve működik a Fesztiválregisztrációs és –minősítéséi Program, amelynek köszönhetően hazánk számos fesztiválja már regisztrált. Az MFSZ a hazai rendszerben regisztrált és az európai válogatási elveknek megfelelő fesztiválokat automatikusan fel tudja tölteni a festivafinder rendszerébe, így az első lépéshez hozzá tudja segíteni tagjait. Ez már meg is történt és ennek a hétnek a második felében több mint 100 hazai szervező kapja majd meg a levelet a rendszerből, amely egyfelől jelzi a regisztráció megtörténtét, másrészt pedig felszólít az Európai Minősítésre való jelentkezésre.

A további lépések, folyamatok már ismerősek itt nem történt sok változás. Azon fesztiválok, akik február 20-ig teljesítik az alapfeltételeket (regisztráció véglegesítése, Minősítésre jelentkezés), jó eséllyel meg tudják majd kapni a minősítési fokozatot és Versenybe tudnak szállni a Minősített Európai Fesztivál Nagydíjért. Azok a fesztiválok, akik későn ébrednek, esetleg elmulasztják a február 20-i határidőt, nem indulnak a Fesztivál Nagydíjért folytatott versenyben, de ettől függetlenül a Minősítési Fokozat bármikor megszerezhető a következő két év folyamán.

Két hét tehát a határidőig. Eddig tudnak jelentkezni fesztiválok a Fesztivál Nagydíjért folytatott versenybe! A Magyar Fesztivál Szövetség mindenben igyekszik támogatni a tagságát és mindenkinek sok sikert kíván a megmérettetésben!


a, növelés, vagy, nevelés, konferencia, programja, sikerrel, lezajlott, nővelés, vagy, nevelés, konferencia, őriszentpéteren, minősített, fesztiválok, minősített, fesztiválok, folklórfesztiválok, magyarországi, szövetsége, magyar, fesztivál, szövetség, közgyűlése, magyar, fesztivál, szövetség, közgyűlése, évadzáró, konferenciája, magyar, fesztivál, szövetség, elnökének, márta, isrvánnak, sajtóközleménye, magyar, fesztivál, szövetség, címe, megváltozott, magyar, fesztivál, szövetség, székhelye, megváltozott, debrecen, program, rendezvény, kiállítás, koncert, bemutató, kultúra
TÉRKÉP:


Szerző: Veres Tamás

KERESÉS (kulcsszóra):






Fesztivál helyszínek:




Partnereink:


Facebook:


MAGYAR FESZTIVÁL SZÖVETSÉG
Székhely: 1056 Budapest, Váci utca 78-80.
Telefon:  06 30 336 8211
E-mail: fesztivalszovetseg@fesztivalszovetseg.hu

REGIONÁLIS IRODA:
6721 Szeged Teleki utca 16.
Tel.: 06 62 424 425, Fax: 06 62 424 567
E-mail: szeged@fesztivalszovetseg.hu









 
123