Panaweb Stúdió Kft.
| A mai napon, eddig 1276 megnyitás volt az oldalon.
Európa minden pontjáról érkeztek neves szakemberek a szeptember 18-i brüsszeli találkozóra - az Arts Festivals Salon-ra - ahol a zsűri kihirdette, hogy melyek azok a fesztiválok, amik a 2017-2018-as EFFE minősítési időszakban a legjobbnak ítéltettek.

A Sir Jonathan Mills (zeneszerző, az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál korábbi igazgatója) vezette nemzetközi zsűri hat Fesztivált választott ki a 715 európai minősítéssel rendelkezők közül (EFFE Label), amiket a legkiemelkedőbbnek tartanak. Ezen fesztiválok művészi értékékét, trend teremtő hatását emelték ki elsősorban.

A kiválasztás több ütemben zajlott. Első körben a zsűri meghatározta azon fesztiválok körét, amelyeket említésre méltónak gondol Európa szerte, ők kapták meg az EFFE Label fokozatot és így alakult ki a mezőny, amelyből a legjobbak legjobbjait választották a döntnökök. A második körben a zsűri kiválasztott 26 fesztivált akik büszkén viselhetik az EFFE Lauteate Festival címet, fogalmazzunk úgy, hogy ezen fesztiválok kaptak oscar jelölést. Végül a legjobb 26 közül került ki az a hat fesztivál, amelyek az EFFE Nagydíjjal térhettek haza Brüsszelből.

Hatalmas öröm és nagyon nagy büszkeség, hogy egy magyar fesztivál is bekerült a legjobb 26 közé! A győri Öt Templom Fesztivál Európa 26 legjobb művészeti fesztiváljának egyike a zsűri értékítélete alapján. Magyar művészeti fesztivál először kerül fel egy ilyen megsüvegelendő listára.
Nagydíjat ezúttal ugyan nem kaptak a szervezők, de az, hogy az utolsó pillanatig versenyben volt a győri szervező gárda, az, hogy Magyarországot is feltették az EFFE térképére és az hogy jó példával elöl járva egy összeurópai gondolkodást képviselnek a művészet eszközeivel minden kétséget kizáróan büszkeséggel tölthet el minden fesztivál kedvelőt, akár a szakma, akár a közönség soraiból!

A hetedik te magad légy! Szól a cikk címe. Tekintettel arra, hogy a nemzetközi zsűri 6 Nagydíjat osztott és nem határozott meg semmilyen sorrendet, így saját hatáskörünkön belül a helyszínen a hetedik helyet szavaztuk meg az Öt Templom Fesztivál két szervezőjének, Borsa Kata programigazgatónak és Pál Kálmán  fesztiváligazgatónak, akikkel együtt izgultuk végig a gálát....
Nagyon gratulálunk a fantasztikus eredményhez!

Az EFFE Award nyertesei (abc sorrendben)

1.    Altofest International Contemporary Live Arts Festival, Olaszország
2.    European Film Festival Palic, Szerbia
3.    FMM Sines - Festival Músicas do Mundo, Portugália
4.    Gdansk Shakespeare Festival, Lengyelország
5.    Utrecht Early Music Festival, Hollandia

A zsűri külön kiemelte a hatodik díjazottat annak folytatólagos kiváló munkájáért.
Az Egyesült Királyság béli Edinburgh International Festival, mindenkori szervezői részesültek a Nagydíjban, így elismerve a fesztivál több évtizedes magas színvonalú működését.

Ezzel véget ért a 2017-2018-as EFFE minősítési folyamat. A minősítettek, a kiválasztottak és a Nagydíj nyertesek büszkén viselhetik a számunkra készített EFFE kitüntetést a következő két évben. 2019-2020 lesz a következő időszak, amelyben a címre pályázók újra megmérettethetik magukat. A folyamatról természetesen  a Magyar Fesztivál Szövetség, mint hazai csomópont folyamatosan tájékoztatást ad!

Gratulálunk minden győztesnek, különösen a győri Öt Templom Fesztivál kiemelkedő eredményéhez!


a, növelés, vagy, nevelés, konferencia, programja, sikerrel, lezajlott, nővelés, vagy, nevelés, konferencia, őriszentpéteren, minősített, fesztiválok, minősített, fesztiválok, folklórfesztiválok, magyarországi, szövetsége, magyar, fesztivál, szövetség, közgyűlése, magyar, fesztivál, szövetség, közgyűlése, évadzáró, konferenciája, magyar, fesztivál, szövetség, elnökének, márta, isrvánnak, sajtóközleménye, magyar, fesztivál, szövetség, címe, megváltozott, magyar, fesztivál, szövetség, székhelye, megváltozott, debrecen, program, rendezvény, kiállítás, koncert, bemutató, kultúra
TÉRKÉP:


Szerző: Veres Tamás

KERESÉS (kulcsszóra):






Fesztivál helyszínek:




Partnereink:


Facebook:


MAGYAR FESZTIVÁL SZÖVETSÉG
Székhely: 1056 Budapest, Váci utca 78-80.
Telefon:  06 30 336 8211
E-mail: fesztivalszovetseg@fesztivalszovetseg.hu

REGIONÁLIS IRODA:
6721 Szeged Teleki utca 16.
Tel.: 06 62 424 425, Fax: 06 62 424 567
E-mail: szeged@fesztivalszovetseg.hu









 
6